Üdvözlünk a Szakkollégiumi Napok honlapján!
Szakkollégiumi napok

Köszöntő

Kedves Érdeklődő!

A BOSCH, az Izotóp Intézet és a MOL bemutatja: Szakkollégiumi Napok 2023

Idén immár tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre a BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium szervezésében a Szakkollégiumi Napok, ezúttal szeptember 25-29. között. Az oktatási hét minden napjának estéjén egy-egy izgalmas témában, előadáson vagy pódiumbeszélgetésen vehettek részt. A szerdai nap pedig oktatási szünet, amikor tanítás helyett gyárakba, üzemekbe vagy laboratóriumokba látogathattok el, ahol szakszerű körbevezetés mellett nyerhettek betekintést a termelésbe, kutatásba.
Hétfőn a BOSCH két mérnökének előadásával nyitjuk a programunkat, akik az autóelektronikai kötéstechnológiák kémiai vonatkozásainak rejtelmeibe fognak bevezetni minket. Ezt követően a biopolimerek alkalmazhatóságának témájában hallgathattok meg egy egyedülálló előadást, ennek a rendkívül intenzíven kutatott területnek az egyik szakmai képviselőjétől. Másnap délelőttől kora délutánig egy Szakmai Nappal készülünk, amely során állásbörze jelleggel a vegyipar fontos szereplői standos kitelepülésekkel bemutatják, hogy milyen szakmai gyakorlatok, gyakornoki és egyéb munkalehetőségek állnak rendelkezésre. Este a MOL Nyrt. két felsővezetője fog előadást tartani az energiaszektor új kihívásairól, és a legnagyobb hazai olajipari cég fenntarthatósági törekvéseiről, a körforgásos gazdaságba való bekapcsolódásról.
Szerdán, a dékáni szünet adta lehetőségeket kihasználva, a délelőtt folyamán különböző gyárakhoz, illetve kutatócsoportokhoz látogathattok el, majd este, az Izotóp Intézet szakmai előadását követően, egy Pódiumbeszélgetés keretében fogja feleleveníteni egyetemi éveit öt egyetemi oktató. A pódiumbeszélgetést követően pedig mindenkit várunk sok szeretettel a CH aulába állófogadásra, ahol közösen, kötetlenül folytathatjuk a beszélgetést. Végül csütörtökön ismét egy érdekes előadáson vehettek részt, ahol a borgyártással ismerkedhettek meg, egy volt VBK-s vegyészmérnök és szőlész-borász szemüvegén keresztül, melynek keretein belül kvízt és borkóstolót is szervezünk.
Részletes információkat a megfelelő menüpontokban és a Facebook-eseményünknél találhattok, ha pedig bármi kérdésetek, problémátok van, forduljatok hozzánk bizalommal. Szakkollégiumi Napok 2023

szakkolinapok.szasz@gmail.com
Balogh Marcell János, bamarci8@gmail.com, tel.: +36305586161
Nagy Anna, annannagy2222@gmail.com, tel.: +36703265968
Szathmári Balázs, szathmarib@edu.bme.hu, tel.: +36305110428

Mindenkit szeretettel várunk!
BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium

Program


Szeptember 25.
Hétfő

Szeptember 26.
Kedd

Szeptember 27.
Szerda

Szeptember 28.
Csütörtök



10:00 - 14:00
Szakmai Nap

Délelőtt
Gyárlátogatás





14:00, BME
Kutatócsoport-látogatás





17:15, BME CH MAX
Szakmai előadás az Izotóp Intézet mérnökeivel



18:00, BME CH C14
Szakmai előadás a BOSCH mérnökeivel

18:00, BME CH MAX
MOL: Az energiaszektor a fenntarthatóság szolgálatában
Előadók: Sverla Viktor és Holló András, PhD, MBA

18:00, BME CH MAX
Hallgatói élet a VBK-n: Pódiumbeszélgetés egyetemi oktatókkal

18:00, Vásárhelyi Pál Kollégium nagyterem
Mikeházi Anton: Döntések a borászatban - vegyész szemmel
előadás, borkóstoló és kvíz


19:00, BME CH C14
Dr. Tábi Tamás: Tények és tévhitek a biopolimerekről
A bioműanyagok alkalmazhatósága




Helyszín


Előadások


Dr. Somodi Ferenc és Dr. Srankó Dávid:

Robert Bosch Kft.: Az autóelektronikai kötéstechnológiák kémiai vonatkozásai


Időpont: szeptember 25. 18:00
Helyszín: BME CH C14

A Budapesti Fejlesztési Központ a Bosch világszintű fejlesztéseinek egyre hangsúlyosabb helyszíne, fontos szerepet játszik az automatizált- és az elektromos mobilitás fejlesztésében, emellett a Bosch csoport egyik legjelentősebb gépjárműelektronikai kutató-, fejlesztő- és tesztközpontja. Az elektronikában a kötéstechnológiáknak igen nagy szerepük van, a mechanikai fixáción túl az elektromos funkcióért is felelhetnek. Az egyik – a gyakorlatban is használt – ilyen technológia az elektromosan vezető ragasztás, amelyekkel felületre szerelt alkatrészeket lehet rögzíteni és azokat az áramkörbe bekötni. A forrasztáshoz képest alacsonyabb hőmérséklet szükséges a ragasztáshoz használt kompozit anyag kikeményítéséhez, így egy stabil kötés kialakítása lehetséges. Egyszerű alkalmazhatósága és kedvező fizikai tulajdonságai miatt termékeink széles körében felhasználjuk. Az előadás során betekintést kapunk az elektromos vezetőragasztásba, mint kötéstechnológiába, fókuszba helyezve annak kémiai vonatkozásait.

Dr. Tábi Tamás:

Tények és tévhitek a biopolimerekről


Időpont: szeptember 25. 19:00
Helyszín: BME CH C14

Ti megszavaztátok, mi elhozzuk nektek!
Napjainkban a környezet tudatos védelme, valamint a körkörös gazdaság tématerületekhez kapcsolódóan sokat lehet hallani a biopolimerekről, ugyanakkor sajnos rengeteg tévhit és félrevezető információ kering ezekről az anyagokról. Ezek alapján Dr. Tábi Tamás, a BME Polimertechnika Tanszékének egyetemi docense, az MTA-BME Kompozittechnológiai Kutatócsoportjának tudományos munkatársa fogja tisztázni a biopolimerekkel kapcsolatos főbb tudnivalókat, valamint rámutatni ezeknek az anyagoknak a körkörös gazdaságban betöltött szerepére.
Tudj meg mindent a bioműanyagokról elsőkézből az előadásunkon!
További részletekért kövessétek Facebook-eseményünket is: Tények és tévhitek a biopolimerekről


Sverla Viktor:

MOL: Karbonsemlegesség – álom vagy valós lehetőség?


Holló András, PhD, MBA:

MOL: Karbonsemlegesség a gyakorlatban: finomító termékfejlesztés, esettanulmányok


Időpont: szeptember 26. 18:00
Helyszín: BME CH MAX

A világgazdaságban uralkodó ellátásilánc-bővülések, az üzemanyag-felhasználás transzformációi kihívás elé állítják az energiaszektor szereplőit, így a hazai energia szektor legnagyobb vállalatát, a MOL Nyrt.-t is. A MOL piaci és környezetvédelmi szempontok mentén célul tűzte ki többek között a fenntartható alapanyagok gyártását.
Ha érdekelnek a vállalat és a szektor jövőjét befolyásoló tényezők, valamint hogy hogyan tud bekapcsolódni a körforgásos gazdaságba, és ezt milyen vegyipari technológiai transzferekkel érheti el a MOL, akkor gyere el, és hallgasd meg a cég Csoportszintű Stratégiai és Fenntarthatósági Igazgatójának és a Csoportszintű Finomítói Termékfejlesztés és Szolgáltatási Központ Vezetőjének előadását!
További részletekért kövessétek Facebook-eseményünket is: Karbonsemlegesség - álom vagy valós lehetőség?


Dr. Szemenyei Erzsébet:

Hétköznapi izotópvarázslat, munka az Izotóp Intézet Kft.-ben


Időpont: szeptember 27. 17:15
Helyszín: BME CH MAX

A szerdai előadásokat egyik kiemelt partnerünk, az Izotóp Intézet Kft. rövid bemutatkozása fogja nyitni, ahol bemutatásra kerülnek a cég üzletágainak a tevékenységei. Az előadás során ismertetőt kapunk az alkalmazott izotópokról, az előállított termékekről és a zajló fejlesztésekről. Emellett szó esik majd karrierlehetőségekről és a mindennapi életről is a Kft.-ben.
Gyere el és ismerd meg az Izotóp Intézet Kft. tevékenységét!



Mikeházi Anton:

Döntések a borászatban - vegyész szemmel

Előadás, kvíz és borkóstoló


Időpont: szeptember 28. 18:00
Helyszín: VPK nagyterem

Mikeházi Anton, volt VBK-s vegyész hallgató, kutatófizikus és szőlész-borász mérnök tolmácsolásában nyerhetünk betekintést milyen kérdésekkel, döntésekkel kell szembenézni borkészítés közben. Az előadás központi eleme az irányított erjesztés, hol, hogyan, miért és mennyire lehet (vagy szabad) beavatkozni egy bor életébe. Tényleg olyan a borkészítés mint egy pár hónapos szerves preparatív gyakorlat? Az előadást követően lehetőség nyílik Anton saját készítésű borainak kóstolására egy 5 tételből álló borkóstolón, a program zárásaként pedig egy kvízen mérhetik össze tudásukat az eseményen résztvevők.

A rendezvényt a VBK Bor- és Sajtkör támogatásával bonyolítjuk le.
További részletekért kövessétek Facebook-eseményünket is: Döntések a borászatban - vegyész szemmel
A részvétel regisztrációhoz kötött. Jelentkezz itt!

Pódiumbeszélgetés


Résztvevők: Dr. Bell Evelin, Dr. Kállay-Menyhárd Alfréd, Lakné Dr. Komka Kinga, Dr. Nyulászi László, Dr. Tömösközi Sándor
Moderátor: Dr. Papp Soma

Hallgatói élet a VBK-n: Pódiumbeszélgetés VBK-s oktatókkal


Időpont: szeptember 27. 18:00
Helyszín: BME CH MAX

Érdekel, milyen volt a hallgatói élet a BME VBK-n 50 évvel ezelőtt? Tudni szeretnéd, milyen közösségi és tudományos lehetőségekkel rendelkeztek a vegyészhallgatók az ezredfordulón? Gyere el, és hallgasd meg oktatóinkat különböző generációkból, ahogyan felidézik egyetemi éveiket!
A beszélgetés után várunk a CH aulába szervezett állófogadásra.

A rendezvény a 150 éves Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar jubileumi programsorozatának részeként kerül megrendezésre.
További részletekért kövessétek Facebook-eseményünket is: Hallgatói élet a VBK-n: Pódiumbeszélgetés VBK-s oktatókkal

Bemutatjuk résztvevőinket:

Dr. Bell Evelin
2008-ban léptem be a BME falai közé és azóta pár diplomával és egy doktori fokozattal a hátam mögött még mindig itt vagyok. Egyetemistaként a Mentor Kör tagjaként segítettem a hallgató társaimnak. Ma már oktatóként leginkább szerves gyakorlatokon és szerves laboron találkozhattok velem. Az egyetem meghatározó szerepet tölt be jelenleg is az életemben, számos, szerencsére jó emlékem fűződik az itt eltöltött évekhez. Mindig is igyekeztem jó kapcsolatot ápolni a hallgatókkal ezért is megtisztelő, hogy beszélgethetünk a tanórákon kívül kötetlenebbül a kari életről, tanulmányi és közösségi lehetőségekről.




Dr. Kállay-Menyhárd Alfréd
2002-ben (még az osztatlan ötéves képzésben) végeztem a Karon vegyészmérnökként a Műanyagipari szakirányon. Az egyetemi tanulmányaim során az analitika és a műanyagipari szakirány között hezitáltam az alaptárgyak elvégzése után. Végül a Műanyagipari szakirány mellett döntöttem 1999-ben, ahol Varga József professzor úrral kezdtem el dolgozni és bepillantást nyertem szinte azonnal az akkori ipari munkákba. Varga József témavezetésével készítettem el a diplomamunkámat és doktori disszertációmat is. Az ő tudományos szemlélete nagy hatást gyakorolt rám és nagyban hozzájárult, hogy a tudományos oktatói pályát válasszam. Kezdetben főként laborgyakorlatok tartásában és diplomamunkák vezetésében vettem részt, és nagyon megszerettem az oktatói munkát. Később Pukánszky Béla professzor úrtól átvettem a Műanyagok című tárgy oktatását, valamint az anyagtudomány iránti érdeklődésem következtében átvettem a mostani BSc képzésben szereplő Korszerű Műszaki Kerámiák, illetve az MSc képzésben a Anyagtudomány című tárgyak oktatását, melyeket a mai napig oktatok a Karon, mind angol, mind pedig magyar nyelven. 2022-től a kar vezetését is segítem, mint tudományos és nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettes.


Lakné Dr. Komka Kinga
2000-ben (még az osztatlan ötéves képzésben) végeztem a Karon biomérnökként. Negyedik évben az akkor induló, s ezért még csak a szabadon választható tárgyak között szereplő Minőségmenedzsment kurzus után döntöttem úgy, hogy mélyebben szeretnék mérési adatok statisztikai elemzésével foglalkozni. Így kerültem Dr. Kemény Sándor kutatócsoportjába az akkor még Vegyipari Műveletek Tanszékre. Itt írtam a diplomamunkámat, majd itt végeztem a doktori képzést is. Kutatási témám gyógyszerkészítmények eltarthatósági idejének becslése volt. Ezután 9 évet töltöttem otthon 3 gyermekemmel. 2014-ben jöttem vissza az egyetemre oktatni az időközben nevet váltó, Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszékre. Idővel egyre több „statisztika” tárgy oktatásába kapcsolódtam be, így most már évek óta én próbálom (be)vezetni a vegyész- és biomérnök hallgatókat a kísérletek tervezésének és értékelésének izgalmas világába(n).

Dr. Nyulászi László
Tanár Úr mindenkinek ismerős az Általános kémia és a Szervetlen kémia előadásokról, de azt vajon tudtátok-e róla, hogy több, mint 7 évig volt a Szervetlen Kémia Tanszék vezetője, 4 évig a VBK tudományos dékánhelyettese? Külföldi tanulmányutakon bejárta Európát, valamint számos díj és elismerés büszke tulajdonosa. Tanár Úr fő kutatási területei közé tartozik többek között a fõcsoportbeli elemeket (14, 15 és 16 csoportok) tartalmazó vegyületek kötés- elektron és térszerkezetének valamint reaktivitásának vizsgálata. Szokatlan kötésszerkezetű (hipovalens és hipervalens vegyületek) stabilitása, eddig ismeretlen vegyületek előállíthatóságának vizsgálata.




Dr. Tömösközi Sándor
Tömösközi Sándor vagyok, vegyészmérnök, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszékének docense, jelenleg tanszékvezetője, a Gabonatudományi és Élelmiszerminőség Kutatócsoport vezetője. Kutatási területeim: gabonák és álgabonák minősítése, minősítési módszerek fejlesztése, a minőséget befolyásoló makromolekuláris tényezők vizsgálata, egészségtámogató gabonaalapú termékek fejlesztése, élelmiszerallergia, növényi fehérjék hasznosítási lehetőségeinek kutatása. Az oktatási tevékenységen kívül részt vállalok hazai és nemzetközi K+F+I együttműködések kialakításában, kutatási programok kezdeményezésében és megvalósításában, tagja vagyok szakmai szervezeteknek. Korábban a BME K+F Irodájának vezetője voltam, később tudományos és nemzetközi igazgatója, majd a BME kutatóegyetemi és technológiatranszfer programjának szakmai vezetője. Jelenleg is az MTA köztestületi tagja vagyok, 2015-ig a Nemzetközi Gabonatudományi és Technológiai Szövetség (ICC) nemzeti képviselője és tanácsának tagja voltam.


Moderátor:
Dr. Papp Soma

Dr. Papp Soma a BME Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék adjunktusa, a BME Lendület Kémiai Nanoérzékelők Kutatócsoport tagja. A BME-n végzett vegyészmérnökként. Hallgatói éveiben igen aktív szereplője volt a VBK-s közéletnek, cikkíró volt a Kémlelőnél, majd két évig főszerkesztőként dolgozott a kari lapnál. Örökös tagja a BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégiumnak, aminek vezetőségi tagja is volt, valamint főszervezője Kémszámtábornak és a Szakkollégium 18. születésnapját ünneplő rendezvénynek. Több, mint egy évtizede vesz részt a VeBio Kör tevékenységében, nyári táborokban és szakmai napokon oktat kémiát. Egyetemi évei alatt tagja volt a Film Körnek, valamint aktív résztvevője a Társasjáték Kör tevékenységének.

Gyárlátogatás



Időpont: szeptember 27. délelőtt

Szívesen bepillantanál egy vegyipari cég mindennapi működésébe? Érdekel, hogy a jövőbeli munkavállalásod során milyen teendőket kell majd ellátnod? Mindig is kíváncsi voltál, hogy az egyetemen tanultakat milyen formában alkalmazzák a piacon?
Ha bármelyik kérdésre igen a válaszod, akkor Neked mindenképpen itt a helyed! Válassz egy szimpatikus céget, amelyet szívesen megnéznél közelebbről, tedd fel kérdéseidet a helyi dolgozóknak, élj ezzel a nem mindennapi lehetőséggel!
További információt a látogatható cégekről a Gyárlátogatás fülön találsz.
Kövessétek Facebook-eseményünket is: Gyárlátogatás és kutatócsoport-látogatás

A jelentkezés lezárultt!

Kutatócsoport-látogatás



Időpont: szeptember 27. 14:00

A Szakkollégiumi Napok keretében lehetőséged nyílik BME-s és HUN-REN TTK-s (korábban ELKH/MTA TTK) kutatócsoportokat is meglátogatni. Ha még nem kutatsz és csoportot keresel, vagy ha már kutatsz, de érdekel, hogy más csoportok mivel foglalkoznak, esetleg TDK vagy szakdolgozat/diplomamunka témát keresel, akkor ne habozz jelentkezni!
Ezen kívül számos kutatócsoport poszterével találkozhatsz a CH aulában levő kiállításon is, érdemes ott is körülnézned!
További információt a látogatható kutatócsoportokról a Brosúra fülön találsz (később).

Figyelem! A legtöbb kutatócsoportot két turnusban is lehet látogatni (14:00-s és 14:35-s kezdéssel), így akár két kutatócsoportot is meglátogathattok!

A jelentkezés lezárult! Határidő: szeptember 24. éjfél

Kutatócsoportok - jelentkezés


Jelentkezni az adott csoport, adott turnusára a táblázat Jelentkezés oszlopában található linkre kattintva tudtok. Az első turnus 14:00-kor a második 14:35-kor indul. Mindenkit megkérünk, hogy egy turnusban csak egy kutatócsoporthoz jelentkezzen, illetve egy turnusra csak egyszer adja le a jelentkezését. A második turnusban látogassatok meg egy második csoportot is. A kutatócsoport neve mellett szereplő szám jelöli, hogy egy turnusban hányan tudnak menni a látogatásra, amennyiben a jelentkezők száma eléri ezt, a form automatikusan lezár, mi pedig a Státusz oszlopban jelezzük, ha betelik egy-egy turnus. Minden egyéb információt itt a honlapon tudtok elérni, illetve az esemény előtt e-mailben fogtok megkapni.

Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék (ABÉT)

Kutatócsoport

Kutatási terület

Helyszín

Jelentkezés

Státusz


Biokémia és Molekuláris Biológia Laboratórium (10)

Programozott sejthalálformák vizsgálata

CH épület, alagsor A17, Biotech Modell Laboratórium

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Betelt
Betelt


Gabonatudományi és Élelmiszerminőség Kutatócsoport (10)

Gabonatudományi és növényi fehérje kutatások

CH épület, I. emelet 150-160.

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


Genommetabolizmus és DNS javítás / Kémiai Biológia / Biostruct Labor (10)

Glikobiológia, szerkezet-funkció
Tumorellenes stratégiák
Uracil a DNS-ben

Biostruct Labor, CH épület alagsor 46.

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Betelt
Betelt


Környezeti Mikrobiológia és Biotechnológia Kutatócsoport (10)

Hulladékok újrahasznosítása, talajjavítás hulladékokkal
Környezettoxikológia - talaj, víz, üledék és vegyi anyagok toxicitásának felmérése
Mikroorganizmusok kommunikációja

BME CH épület 244.

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék (FKAT)

Kutatócsoport

Kutatási terület

Helyszín

Jelentkezés

Státusz


Felületkémiai Kutatócsoport/Biológiai Nanokémia Kutatócsoport (10)

Biológiai nanorészecskék, önszerveződő foszfolipid rendszerek, röntgenszórás és spektroszkópia

Magyar tudósok körútja 2. (TTK)

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


Kolloidkémia Csoport (10)

Kolloidkémia, határfelületi kémia, nanobevonatok

F épület, I. lépcsőház, magasföldszint, 002/7-8

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


Műanyag- és Gumiipari Laboratórium (10)

Polimerek kémiája, fizikája

H. ép. fszt.

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


Spektroszkópia Csoport (5)

Spektroszkópia, kvantumkémia

F1 épület, mfsz. 003/3

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Betelt
Betelt


Kémiai Környezeti és Folyamatmérnöki Tanszék (KKFT)

Kutatócsoport

Kutatási terület

Helyszín

Jelentkezés

Státusz


Katalízis kutatócsoport (10)

Katalitikus rendszerek környezetközpontú fejlesztése és optimalizálása

F épület II. lh, alagsor.

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


Kristályosítási és folyamatmérnöki kutatócsoport (10)

Folyamatszimuláció, számítástechnika a vegyészmérnöktanban, műszaki kristályosítás és gyógyszergyártás

FII, 2. Emelet 8.

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Betelt
Szabad


Nagynyomású Műveletek Kutatócsoport (10)

Nyomás alatti technológiai fejlesztések, víz és szén-dioxid

F II. 2. emelet 201, 204.

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék (SZAKT)

Kutatócsoport

Kutatási terület

Helyszín

Jelentkezés

Státusz


BME Lendület Kémiai Nanoérzékelők Kutatócsoport (10)

Kémiai és Bioszenzorok fejlesztése

CH épület 102.

14:00: Jelentkezés

Szabad


Modern Szervetlen Anyagok Kutatócsoport (10)

Bór-, szilícium- és foszfororganikus kémia

CH épület földszint 064. (itt kezdünk), CH épület 1. emelet 141-144.

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


NMR laboratórium (15)

Szintetizált és növényekből kinyert minták szerkezetvizsgálata

CH épület földszint 034-036. (dunai oldal)

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


Szerves Kémia és Technológia Tanszék (SZKTT)

Kutatócsoport

Kutatási terület

Helyszín

Jelentkezés

Státusz


Bioorganikus Kémia Kutatócsoport (10)

Biokatalízis és bioorganikus kémia

CH 2. em. 214 és CH 1. em.

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


FirePharma Kutatócsoport (10)

Folyamatos gyógyszertechnlógiák, biotechnológia, égésgátlás

CH épület, Pharmatech Modell Laboratórium, alagsor

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


Foszforkémiai és Környezetbarát Kémiai Kutatócsoport (5)

Új P-vegyületek szintézise "zöld" módszerekkel

F II mfsz./baloldali főbejárat, majd balra.

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


Innovatív Gyógyszeripari és Kirotechnológiai Kutatócsoport (10)

Heterociklusok szintézise, fémorganikus kémia, áramlásos kémia, ciklodextrin kémia, enantioszelektív szintézisek

F ép. II. lh. mfsz. 006 és 019 laborok, valamint F ép. I. lh. 2. emelet 1. labor

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


Szénhidrátalapú Koronaéterek Kutatócsoport (15)

Enantioszelektív fázistranszfer szintézisek

F III alagsor

14:00: Jelentkezés

Szabad


Szupramolekuláris Kémia Kutatócsoport (20)

Szupramolekuláris kémia

BME CH ép. 1. emelet 169.

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat (TTK)

Kutatócsoport

Kutatási terület

Helyszín

Jelentkezés

Státusz


Kémiai Biológia Kutatócsoport (15)

Kémiai biológia

Természettudományi Kutatóközpont (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.), É5.05-06

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad


Organokatalízis Kutatócsoport (10)

Organokatalízis, totál szintézis, medchem

TTK Magyar tudósok krt. 2., 5. emelet (3 labor+műszerszobák)

14:00: Jelentkezés
14:35: Jelentkezés

Szabad
Szabad

Támogatóink


Kiemelt partnereink:

További támogatóink: